Örülök, amikor olyan családokról olvasok, akik mernek változtatni az életükön és visszavonulnak a természetbe.
Sokak számára szinte életidegen a közműszolgáltatásokról való lemondás, hiszen lassan mi is árammal működünk. Internet nélkül nincs élet. Igaz?
A múlt héten az Ökokör csoportunkban az energiáról beszéltünk. Azért jó egy ilyen csoport, mert különböző szemlélettel, szokásokkal éljük az életünket, így egy bizonyos dolgot több szemszögből is meg tudunk vizsgálni.
Van, akinek az életvitele nem engedi meg, hogy kertészkedjen (bár ez nem is annyira rázós), vagy állatokat neveljen.
Van, aki fontosnak tartja, hogy a saját telkén termelt élelmiszert egye.
Feltettem a kérdést a csoportnak, hogy mi hiányozna legjobban, ha nem lenne áram.
Többnyire az internetről való lemondást élnék meg legnagyobb veszteségnek az információk miatt.
Akik gazdálkodnak, azok a fagyasztó miatt szomorkodnának.
Amíg nem volt internet, addig is tájékozottnak éreztem magam. Olvastam újságokat, könyveket, rádiót hallgattam, tévét néztem. Minden hír eljutott hozzám, amire szükségem volt. Az interneten minden tudást elérhetünk. Olyan kényelmet hoz, amiről már nehezen mondunk le.
Ugyanez a helyzet a fagyasztóval is. Régen máshogy tartósítottak az emberek. Befőztek, aszaltak, füstöltek. Ha friss húsra volt szükségük, elkaptak egy tyúkot és levágták...
A technikai forradalom előtt is volt élet. Talán emberibb!
Ha nem is vonulunk ki a természetbe, azért vannak dolgok, amikkel jobbá, akár boldogabbá is tudjuk tenni a mindennapjainkat.
Korábbi posztjaimban találhatsz olyan videókat, cikkeket, amik gondolatébresztőek lehetnek. Csemegézz!
Kreatív álmokat kívánok!
Vissza a természetbe?
2013.03.18. 19:56 :: Meghitt otthon
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://meghittotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr445144005
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.